Haha! Mekkora poén, hogy egy kisfiú egy elírással a sátánt idézi meg, akivel aztán haverkodhat!

Nyitókép: Paramount / SkyShowtime, sátán és a Dear Santa

Mi sem lehetne jobb ötlet egy családi vígjáték, sőt karácsonyi vígjáték esetében, mint az, ha egy fiú megidézi a sátánt, aki aztán teljesíti 3 kívánságát, mielőtt elrabolná a lelkét. Haha! Ugye milyen vicces már a koncepció is? Persze érhetik az embert meglepetések, hiszen Kevin otthon maradt kalandjára is évről évre tömegek kíváncsiak, de engem már valahogy a felütés sem győzött meg.

Aztán gondoltam, már csak azért is írok róla, merthogy „nézd, a cuki és vicces külső mögé micsoda gonoszság lett rejtve!” De a Dear Santa a legnagyobb meglepetést azzal okozza, hogy a Farrelly-testvérek korábbi filmjeivel szemben se nem vicces, se nem bájos, ezzel is bizonyítva, hogy az ártó ihletettség még nem társul művészeti érzékkel, sőt lélek nélkül a lélek elrablása sem működhet.

Dear Santa, avagy kedves sátán...

Szilvay Gergely írása alapján (is) tudjuk, hogy a sátán legnagyobb és legaljasabb hazugsága az, hogy elhitette az emberekkel: nem létezik. Márpedig, ha nem létezik, akkor ugye vígjátékban is simán szerepelhet, sőt vicc-alap lehet a megjelenése. Nézd már, ott az ördög és még szarva is van, hehehe!

A poén fergeteges, az egész pedig abból fakad, hogy a diszlexiás Liam Turner (Robert Timothy Smith) elírja a télapónak szánt levél címzését, ami miatt a Santa n betűje a sor végére kerül, a pokolban héderelő Jack Black pedig nagyon megörül a véletlen megkeresésnek. Liam így állandó társra talál az ördög személyében, aki

És ezt az egészet persze elviccelhetjük azzal, hogy ez nem rossz ár a lányért, akibe fülig szerelmes a főhős, sőt a mélyben sokkal fontosabb kívánságok várnak kimondásra, de például a fiát feláldozni képes Ábrahám vagy éppen a mindent tiszta szívvel „feláldozó”, vagy inkább elengedő Jób után elég szomorú bármiért is a lelkünket felajánlani. Ettől függetlenül a gyanútlan Liam belesétál a kelepcébe, az egyébként is éppen válságukat élő szülők pedig mit sem sejtenek arról, hogy fiuk micsoda előnytelen üzletet köttetett.

Váratlan helyzetekben felbukkanva kikezd bárkit, ezzel támogatva a fiút, hiszen mind jól tudjuk, hogy ugyan az ördög nem létezik, de ha mégis létezne, akkor vicces figura lenne, a diszlexiás gyerekek legfőbb barátja. Persze akad pár csavar, az is kiderül, hogy mi Liam legfőbb vágya, ami egy családi tragédiához köthető. Nem mellesleg ezt a tragédiát és veszteséget bagatellizálja el a film, önmagát is meghazudtolva, hiszen korábban maga Black állítja, hogy ilyen kívánságok teljesítését nem vállalja. De mit is várunk az ördögtől... aki nem is az, akinek mondja magát?

Távozz tőlem, sántán!

A Dear Santa már a koncepcióját tekintve sem különösebben ígéretes, inkább csak felkavaró, a fő kívánság és vágy ismeretében pedig pláne káros a mondanivalója, ami szereplőjéhez hűen önmagában is álságos és hazugság. A kérdés már csak az, hogy miközben sikerült elérni, hogy az emberiség mára egyáltalán nem tudja elfogadni önmaga öregedését és elmúlását, mikorra sikerül meggyőzni arról, hogy a halált is legyőzheti.

Mindenesetre a minden téren – legyen szó a fényképezésről, a színészi játékról vagy akár a hangulatról – maximum közepesnek számító, december 13-án, pénteken, a SkyShowtime-on debütáló Dear Santa minőségéből kiindulva egyelőre nincs ok az aggodalomra. Mert mint már említettem, önmagukban sem a haladó, sem a sátáni eszmék nem hordoznak művészi formát.

Az ilyen nem vicces, nem is bájos, de legfőképpen felesleges filmek (videójátékok, regények és a többi) pedig hála égnek önmagukat buktatják meg.